Szülői értekezletek 2023.szeptember 5. kedd

Tisztelt Szülők!

A 4.a és 8.a osztálynak 16:30-kor kezdődik a szülői értekezlet.

Az 1-2a, 3.a, 5.a, 6.a és 7.a osztályoknak 17 órától tartják a szülői értekezletet.

Tanévnyitó, első tanítási nap

2023. szeptember 1-jén 8.00 órakor kezdődik a tanévnyitó ünnepély.

Kérünk mindenkit 7:45-ig érjen az iskolába.
Megjelenés: ünneplő öltözetben!
Szükséges felszerelés: bizonyítvány, jegyzetfüzet, íróeszköz.
Elsején (péntek)  11:40-ig lesz tanítás, utána csak ügyeletet tartunk.
A befizetett tanulóknak lesz étkezés.
tankönyveket az első héten osztjuk ki.

Étkezéssel kapcsolatos tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:

Orr Gabriella 06-70/334-6296 számon munkaidőben

(hétfő-csütörtök 8:00-16:00, péntek 8:00-13:00),

vagy az alábbi e-mail címemen: vorosmarty.etkezes@tegosz.hu

 

Osztályozó és javítóvizsgák

Az osztályozó-, és javítóvizsgákat 2023. augusztus 24 – 25-én (csütörtök, péntek) 9:00-től tartjuk.

2023. augusztus 24-én 8:30-tól minden vizsgára kötelezett tanuló megjelenése kötelező! A vizsgabeosztással kapcsolatos további információkat ekkor fogjuk elmondani.

A vizsgákra minden tanuló hozza magával a bizonyítványát (ha átvette), a felkészülés alatt végzett írásbeli munkáját és tollat.

Felhívjuk a Szülők figyelmét, hogy a Rendszeres Gyermekvédelmi Támogatásban részesülőket, valamint a HH-s, HHH-s nyilatkozattal rendelkezőket, hogy kísérjék figyelemmel az érvényesség határidejét és időben kezdjék el az új kérelemi folyamatot.

A lejárt HH-s, HHH-s tanulók nem kapnak tanszercsomagot, a lejárt RGyT-kal nem tudunk kedvezményt biztosítani.

Nyári ügyintézési napok

A nyári szünet ideje alatt minden második szerdán:

9.00 – 13.00 óra között

Július 5.

Július 19.

Augusztus 2.

Augusztus 16.

Iskolánkban 2023. augusztus 21-től a tanulók számára felügyeletet biztosítunk, melyre az igényt augusztus 16-ig jelezni kell az iskolának az ügyeleti napokon vagy a vmai@vmai.hu e-mail címen. Erre az időszakra az étkezés befizetése a tanév alatt megszokott módon történik.

Kovács Ilona

intézményvezető

Önkormányzati támogatások VI. kerületi lakosoknak

Terézváros Önkormányzatától az alábbi lehetőségekről értesültünk:

1. plakát

A 14. életévüket betöltött, a VI. kerületben élő és diákigazolvánnyal rendelkező tanulók egy félévre szóló BKK-bérletet kaphatnak.

Nincs más teendő, csak augusztus-szeptemberben a szülővel a  polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatára kell bemenni a diákigazolvánnyal és a lakcímkártyával!

A 14 és 16 év közötti tanulók esetén a törvényes képviselő jár el.

2. plakát

Minden VI. kerületben lakó 6 és 20 év közötti fiatal 12 ezer forintos utalványt kap az Önkormányzattól.

Hamarosan levelet küldenek amiben leírják, hol és hogyan vehető át az utalvány.

A 6 és 16 év közötti tanulók esetén a törvényes képviselő veheti át az utalványt a polgármesteri hivatalban.

Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodája
1067 Budapest, Eötvös u. 4.           tel.: +36 1 351 8939

Ügyelet, tanévzáró

Tisztelt Szülő!

Iskolánk nyári ügyeletet tart 2023. június 19 – 23-ig munkanapokon 8:00 – 16:00 óra között. (Valamennyi ügyeletre jelentkezett tanulót befizettek, kap étkezést – megtekinthető az étlap menü alatt.)

tanévzáró ünnepély 2023. június 20-án (kedden) 10:00 -kor kezdődik az iskolaudvaron.

A bizonyítványokat csak a tanévzáró ünnepély után van módunkban kiadni.

TÁJÉKOZTATÓ A TERÉZVÁROSI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORRÓL

Letölthető dokumentumok: Tájékoztató füzet, Rövid leírás kitöltendő dokumentumokkal, Information about the summer day camp

Időpont:

  1. június 26. – 2023. augusztus 18. között heti turnusokban

Helyszín:

Bajza Utcai Általános Iskola (1062 Budapest, Bajza u. 49-51.; tel.: +36-1/473-0181)

A jelentkezés feltételei:

A táborba a VI. kerületi lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező gyermekek, vagy a nem itt lakó, de VI. kerületi általános iskolába járó gyermekek jelentkezhetnek.

Alsó korhatár: a legalább az 1. osztályt elvégzett diákokat fogadjuk a táborban.

A táborozásban való részvétel feltétele, hogy mindenki elfogadja és betartsa a tábor házirendjét. Akik vétenek a házirend ellen, azok a továbbiakban nem vehetnek részt a tábor életében! A házirend megtalálható az eotvos10.hu honlapon, ill. a tábor helyszínén kifüggesztve.

Figyelem!

A 3., 4. és 5. oldalon található adatlap és nyilatkozatok kitöltése, illetve aláírása nélkül nem tudjuk elfogadni a jelentkezést a táborba!

A tanulóknak minden héten hétfőn reggel a kitöltött és aláírt egészségügyi nyilatkozattal és az arra a hétre vonatkozó befizetési bizonylattal (ingyenesen étkezőknek is!) kell jelentkeznie a táborban. EZEK NÉLKÜL A GYERMEKET NEM TUDJUK FOGADNI!

Jelentkezni a befizetési időpontokban lehet, egyszerre maximum a következő két hétre.

A befizetés időpontjai:

A tábor első két hetére (26. és 27. hét)

2023.06.13-án, kedden, valamint

2023.06.19-én, hétfőn 15.00-18.00 között a Bajza utcai iskolában.

    – Pótbefizetés az első két hétre a szabad helyek függvényében:

2023.06.20-án, kedden 15.00-18.00 között a Bajza utcai iskolában.

A további időszakokra a befizetési időpontok:

a tárgyhetet megelőző héten

kedd reggel 7.00–9.00 és 15.00–17.00 között

    – Pótbefizetés a szabad helyek függvényében:

csütörtök reggel 7.00–9.00 között

Akik a megadott határidőig nem fizetik be az étkezés díját, illetve térítésmentesen étkezők esetében nem jelzik részvételüket, a következő héten nem táborozhatnak!

A táborban napi háromszori étkezést biztosítunk (tízórai, ebéd, uzsonna).

Az étkezés térítési díja 441 Ft/nap

Az étkezés lemondására csak úgy van lehetőség, ha a teljes tárgyhét lemondásra kerül, ennek határideje a tárgyhetet megelőző csütörtök 9 óra. Ezen az időponton túl nem tudunk étkezési díjat visszatéríteni. Telefonszám: +36-70/375-3679; +36-70/334-6296

Az étkezésen kívül a tábor programjai a résztvevők számára ingyenesek.

A tábor szervezője a terézvárosi önkormányzat megbízásából

az Eötvös10 Művelődési Ház (+36-1/690-0995).

Önkormányzati támogatás gyermekek szemüvegvásárláshoz kerületi lakosok számára

A terézvárosi önkormányzat pályázattal elnyerhető támogatást nyújt 0-16 év közötti gyerekek szemüvegvásárlásához, ha a szemüveghasználat orvosilag is javasolt.

Ehhez az orvosi vélemény a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Gyermekszemészetén (1067 Budapest, Péterfy S. u. 8. 1. em. 134-es ajtó) térítésmentesen beszerezhető.

További feltételek és tájékoztatás